Kommentár nélkül egy kis Szolzsenyicin

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról

“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (oroszul: Александр Исаевич Солженицын), (Kiszlovodszk, 1918. december 11. - Moszkva, 2008. augusztus 3.) Nobel-díjas orosz író.

Kozák értelmiségi családba született, apja Iszakij Szemjonovics Szolzsenyicin, anyja Tajsza Zaharovna Serbak volt.

A Rosztovi Egyetemen matematikát és fizikát, majd irodalmat tanult. A II. világháborúban egy tüzérosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. 1945-ben, egy gyermekkori barátjának írott levele miatt, melyben bírálta Sztálint, letartóztatták.
Ezután 11 évet töltött börtönökben és munkatáborokban. 1956-ban rehabilitálták, ekkortól matematikát taníthatott. Hamarosan írással kezdett el foglalkozni. Kezdeti művei Oroszországban hamar népszerűek lettek.
Szolzsenyicin aztán saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első volt ezek sorában az Ivan Gyenyiszovics egy napja. Ezeket a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a kommunizmust ért bírálataira hivatkozva. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, melyek alapján szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből. A külföldön megjelent műveit a keleti blokkban, mint a szovjetellenes propaganda terjesztését látták mindössze, pedig világossá vált, hogy lerántja a leplet a munkatáborokról, amelyek között ártatlanul, hamis vádakkal, vagy politikai indítékból elítélt személyek is vannak, a köztörvényes bűnelkövetők mellett.
Az 1973-ban írt A Gulag szigetcsoport című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. A Gulag szigetcsoport című művét pamfletnek nyilvánították a szocializmus és kommunizmus ellen. Az Írószövetség által kiadott nyilatkozat értelmében minden, a szovjet blokkhoz tartozó országban a díjátadást szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót kapitalista, imperialista pártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták ki. 1973-tól 1994-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont államban, egy Cavendish nevű városka mellett, egy erdei házban. Később a „vermonti remete” nevet kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal, ennek egyik oka elmondása szerint, hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. 1990-ben kapta vissza állampolgárságát, 1994-ben tért vissza Oroszországba. Abban a hitben ment haza, hogy részt vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot és beszédeket mondott a Dumában, de beszédeire nem nagyon figyeltek fel, sőt rendkívül komolytalannak és naivnak tartották a képviselők.
Otthonában szívelégtelenség következtében halt meg, alig több mint négy hónappal kilencvenedik születésnapja előtt. Felravatalozására augusztus 5-én került sor, ahol rengeteg ember jelent meg. Temetésére augusztus 6-án került sor, a gyászszertartás a moszkvai Doni Kolostorban volt, amelyen ezer ember vett rész.