Zombieland

Az utóbbi napokban egyre több furcsa "bácsival" és "nénivel" találkoztam. Azaz láttam őket. De nem igazán az emberi mivoltuk volt az, ami megfogott! Ellenkezőleg! Mintha zombie-k kóvályognának a városban. Sérült emberek, akiket az előző kormányzati ciklus megfosztott a mentális gyógykezeléstől. Sajnálatra méltók, de félelmetesek is. Ki tudja, hogy valamilyen nem várt meglepetés milyen reakciót vált ki belőlük?!

Eszembe jutott, hogy pár éve, már írtam egy kis "esszéféleséget" egy hasonló jelenségről. Most itt megosztom:

BUDAPEST

avagy a zombie-vá vált város

(tanulmány, avagy megfigyeléseim, esszé(?))

Valamikor azt mondták: Budapest kelet Párizsa. Sok minden változott azóta. Kb. 100 év. Hosszú idő? Talán. Egy ember számára biztosan, de a történelem „viharos évszázadaiban” bizony csekély! Évszázadok? Számomra csak úgy kettő évtized e fergeteges változás időszaka. Én is, mint majdnem mindenki, nap mint nap járom a várost. Ha másért nem, munkába menet és jövet. Jövök, megyek, utazok, figyelem sorstársaimat. Sok minden megváltozott, így én is és sokan mások.

Egy rövidke autózással eltöltött időszak után visszatértem a tömegközlekedéshez. Érdekes világ! Buszon, metrón, villamoson, valamint az utcán közlekedő járókelők „forgatagába” tértem vissza. De milyen világ ez?

Nem is olyan régen, még ifjú „Titán” időszakomban gimnazistaként volt alkalmam, értelmem(?), érdeklődésem először az utazó közönség megfigyelésére. Akkortájt mint idétlen kamasz(ok) sokat ökörködtünk utazásaink során. Persze voltak akkor is olyanok, akik nem bírták elviselni a fiatalság bolondság érzetét, ránk-, illetve megszóltak minket, de emlékezetem szerint Ők voltak a kisebbség. A többség? Még figyelt (vagy csak úgy tett) másokra. Képesek voltak beszédbe elegyedni egymással: -Én is ezen járok, de a talpamon!

-Elnézést Hölgyem vagy Uram…

És elkezdődött egy érdekes kommunikáció. Indulatosan indult és a legtöbb esetben normális, emberi módon végződött. Manapság?:

-Figyelj már b… meg!

-A te k…. anyádat!

De a legjellemzőbb: egy hörgés, egy mozdulat, egy felismerhetetlen nyelven történő gondolatsor elmormolása. Utálat, gyűlölet, undor minden mozdulatban, arckifejezésen.

Mosolygó arcok? Elvétve, zöme biztos „auslander”! Üveges tekintetek merednek a végtelenbe, de van ahol e távolság úgy másfél méterre redukálódik, mint a flaszter, tömegközlekedési jármű padlózata, a mellettünk álló aurájának pereme, vagy csak a nagy semmi!

Bezzeg akkor! (Hú! Öreg lettem?) Minden napnak megvolt a varázsa, témája. Egymást csak látásból ismerők tudtak beszélgetni. Hogy miről?:

Hétfő: (A Munkába menők kezdődő munkaundorával, de még is…) Hétvégi film (krimi, vígjáték, akció, szombati satelite csatorna erotikája, vagy mi történt a „nagyvilágban” elferdítve) értékelése.

Kedd: Munkahelyi, iskolai intrikák, pletykák (ki kivel, mikor, hol és miért, Kovácsék vállnak: az asszony mekkora K, a férj mekkora F stb., stb…)

Szerda: ( Ez majdnem mindenki számára egy jó nap) . A munkahét közepe, hangos tervezgetések a hétvégéről, utópisztikus elképzelések a jövőről… De nem baj! Minden egyre szebb!

Csütörtök: Utolsó hétvége előtti roham. De kit érdekel? A legfőbb probléma: mit főzzek a hétvégén, hol vásároljak, melyik a jobb kocsma (söröző, ne adj Isten: pub) , hol és kivel bulizzunk a hétvégén, ja és melyik nap?

Péntek: Hurrá! Itt a hétvége! Ja, hogy munkanap! Ez??? Az a hülye dolgozatot irat? Mikor mondta? Sebaj! Az eredmény az elkövetkező két napot úgy sem befolyásolja! Akkor este? Az a csaj is jön? Lehet, hogy „felnőtt” leszek? Ha-ha! Te akkor is szűz maradsz! Horoszkópilag! Ja! Nekem is ez az aszcendensem … Miből is írunk dolgozatot? Hogy holnap kommunista-szombat? Beteg leszek! Vagy úgy, pia is lesz! A főnök születésnapja? Gizike is ott lesz? Tudod az, az új titkárnő. Az a miniszoknyás. Tudod, hogy mit hallottam Róla? Fehérmájú… Ezt nekem mondod?...

Hétvége: Az eltervezett dolgok (nem) eljövetele… Majd a jövő héten!

Hja és azok a szép fizetésnapok! Bor és egyéb alkoholos italoktól mámoros egyének találkozása utcán , buszon, villamoson és egyéb helyeken. Kész kabaré, cirkusz, igaz néha egy kis horror.

Mára mi maradt? A horror. De nap mint nap! Alkoholmámorban úszók (nem olimpikonok) versenye egy eldobott cigarettacsikkért, kommunikácós készségüket csiszolók „hegyi beszéde” 47 Ft-ért (ennyi hiányzik a fröccshöz), ami a „családnak kell a kenyérre”, valamint társuk értéktárgyait elkommunizálni vágyó, fenyegető fiatalok hordája.

Ez maradt: vér, verejték, könnyek. De ezt ha mondta volna Valaki más is! Hja! Akkor a „nagy háború” második epizódja folyt? Ezek szerint most a harmadik résznél tartunk. De itt háború nincs! Vagy van? Ez rosszabb mint egy tényleges véres harc.

Sok-sok egyéni dráma! Különböző OH-gyökkel rendelkező folyékony „táplálék” , valamint egymást alulmúló elektronikus sajtó show-műsor mellékhatásaként és a sok egyéni probléma álltal gerjesztett gondtól agyukat simára csiszolt lényék kóvályognak itt, itt körülöttem, körülöttünk.

Esténként el- ill. hazafelé menet a körülöttem lévőket figyelve gondolkodásra (félelemre) kényszerülök. Nézem a körülöttem állókat. Figyelek. Mikor, kinek a szája széléről hangzik fel (el?) egy hörgés, az éppen maradt agyam iránti sóvárgásuk jeleként. Néha már hallom!

Zombiek vesznek körül!

Jó, hogy én megmaradtam!

Vámpírnak…