És itt van az "idő futása". Azt már majdnem megszoktam, hogy az öregedéssel az idő múlásának az érzete felgyorsul, de, hogy a nyár csak egy szempillantás volt... Pedig mennyi minden történt ezalatt! Jó és sok rossz is...
Furcsa az is, hogy olyan emberek, ismerősök, barátok "mennek el" váratlanul, akikre nem is gondolnánk...
Furcsa az is, hogy az emberi kapcsolatok mennyire törékenyek lettek, emberek milyen gyorsan váltanak színt, köpönyeget...
És a legfurcsább talán az, hogy mindezek ellenére egy idő után (több-kevesebb) mégis azt érezzük, nem történt semmi...!
Ilyenkor jönnek a kaotikus gondolatok... Mi létre vagyunk, mi létre van egyáltalán az egész mindenség? Hogy a káoszban van a rend, vagy rendben a káosz? Minek is gondolkodunk ezen? Egyáltalán minek gondolkodunk?
Porszemek vagyunk! A világegyetem porszemei...
Káosz a rendben...
2 megjegyzés:
Egy bizonyos szempontból tényleg csak egy kis "vmik" vagyunk a mindenségben.
De a "mindenség Urának" megismételhetetlen és egyedien tervezett alkotásai, amibe nagyon sok energiát és szeretetet fordít nap,mint nap.
Innen nézve, már semmi nem olyan ijesztő !!!! :)
Igaz, de ezt is a két végéről nézve:
-Én vagyok az elrettentő "alkotás" a többiek számára
-Vagy demo version, hogy innen szép a feltámadás!
Fel! Támadás!
:)
Megjegyzés küldése