Szörnyű, hogy mennyire nőtt az emberek amortizációs rátája! Saját tanúja voltam ember tönkremenetelének és hallok is hasonló eseteket. Külső körülmények nem kívánt játéka nagyban hozzájátszik, de, de leginkább az ember maga tehet róla. Gyengeség, megalkuvás, "csalfa vak remény".
Sokan vagyunk, mint a tápláléklánc csúcsán pózoló homo sapiens sapiens. Nagy számok törvénye, hogy sok a "selejt". A történelem folyamán többször megoldódott ez a probléma. Járványok, háborúk... Brutális gondolat tudom, de működik, pontosabban működött. Antiszociális vagyok? Az!
De aki képes még a gondolkozás valamilyen formájára, az belátja, ha nem is nyíltan, hogy igazam van.
De talán a legnagyobb probléma, hogy magamon is kezdem tapasztalni az amortizáció jegyeit. Ráfoghatnám az idő múlására, azaz a korosodásra... De nem erről van szó! Saját gondolataim, érzelmeim rabjává váltam. Ha így folytatódik, folytatom, lassan engem is kirakhatnak arra a bizonyos helyre, vagy le is dobhatnak a szakadékba, de magamat ismerve, zuhanás közben megtanulnék repülni!
Változnom kellene! Változnom kell!
Igyekszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése