2009. december 5., szombat

Vasas

Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy van három hazai csapat, klub, akiket, amiket nem igazán kedvelek. Közéjük tartozik a Vasas is. Hogy miért, miért nem, ezt pontosan nem tudom megmondani, azt sem, hogy miért szeretem jobban a kakaós palacsintát a túrósnál, de talán a klub történelmi múltja, politikai kötődése az. Talán...

Na szóval. Itt van a Vasas ügy, fociról van szó. Nem is egy, hanem kettő. Hogy ezek között van-e kapcsolat, vagy kiderül, vagy nem, de...

Új tulajdonosi kör érkezhet a klubhoz Olaszországból, akik nem a jelenlegi csapatvezetéssel látják a jövőt. Ezért máris megköszönték Mészöly Gézának az eddigi munkáját. És itt álljunk meg egy szóra! Mint labdarúgó nem alkotott olyan maradandót, mint az édesapja (nem egyszer zrikálta is az ellenfél szurkolótábora, hogy "szőke kavics"), de mint edző ebben a mai mezőnyben, a fiatal kora ellenére máris letett valamit az asztalra. Kezdve a REAC-tól, az Újpesten át, most a nevelőegyesületéig. Még végleges megállapodás nem is született az új tulajdonossal, de máris menni kényszerült! Persze már megkeresték a Diósgyőrtől, illetve felmerült egy Mészöly-Akadémia ötlet... de megint a fejetlen kapkodás látszik. Csak nehogy a Sopron szindróma ismétlődjön!

A másik...Már a Vasas neve is bekerült az esetleges bundázók közé. Két találkozót vizsgálnak(?). Furcsa az egészben, hogy szinte egyszerre robbant ez a két bomba(?), inkább petárda. Kiváncsi leszek az MLSZ-re, mivel a vezírük egyik szive csücske a Vasas.

Ilyenkor szokták írni, hogy folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések: